0

Q.U.B.E. kocka jaték kockáknak FPS formájában

Q.U.B.E. azaz Questionable Understanding of  Block Extrusion, a játék alapvetően egy logikai FPS, talán még ilyen sem volt a Portal megjelenése óta. Ha valakinek, most a cím azonos horror film jutott eszébe, gyorsan felejtse el, mert most teljesen másról lesz szó.

Miről is szól a játék? Történetre ne nagyon számítsunk, mert az nincs neki, ellenben van egy fajta, dinamikája a játéknak, amikor eljön a sokaknak ismert érzés, hogy na, még egy pályát és vége. Hát itt is valami hasonlóról van szó. A játék elején, mit sem sejtve, egy fehér szobába ébredünk, ami leginkább az elmeosztály jól kipárnázott gumiszobájára hasonlít. Azonban, hamar észrevesszük, hogy valami hiba csúszott a számításba, mert valahogy sárga kockák is bekerültek, kattintás után már is lépcsőbe rendeződnek, és így lehetőségünk lesz tovább menni. A játék lényege tehát, a helyes útvonal megkeresés, és a különböző szobákból való kijutás lesz. Itt most persze nem arra kell gondolni, hogy majd mindig csak a sárga kockákra kell majd kattintgatni. Ezek mellett, ugyanis, lesznek majd piros, kék, zöld kockák nyilak melyekre kattintva kilencven fokkal elforgatják az adott falat. Ahogy az lenni szokott, a kezdeti, gyors sikereinknek hamar vége lesz, és bizony lesznek, olyan pályák, vagyis inkább szobák, ahonnan nem fogunk egy könnyen kiszabadulni.

Aki szereti a logikai játékokat, és a lövöldözés mellett, vágyik egy kis kikapcsolódásra, hogy ne csak a reflexei, hanem az agytekervényei is fejlődjenek annak, remek szórakozás lesz ez a játék.

  
Iktatva: Kaland Címkék: , , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012