0

The Sims: Medieval középkori kalandok a simek világában

Sims sorozat újabb üdvöskéjét szeretném bemutatni nektek. Ezúttal a középkorba kalauzol el minket, ez a rész. A megszokottakhoz képest, szinte teljesen átírták az eddigi, játékok történetét, ahol vígan élhettünk, gyarapíthattuk a családi kasszát, itt most más a helyzet. A kezdetek kezdetén, összesen tíz karaktert hozhatunk létre, három alapvető jellemvonást választhatunk meg, kettő pozitív mellet egy rosszat is kell, amik a későbbi kalandokra nagy hatással lesznek.

Az irányítás a jól megszokott módon történik, viszont a szükségletek számát igen csak megnyirbálták, és így már csak kettőre kell figyelni, az éhségre, és az energiára, a többi lehetőség, mint  a fürdés, evés, és hasonlók csak a jelenlegi kedélyállapotunkat javítják.

Munka:
Vágyaink, helyett, napi teendőket kapunk, minden nap reggel 9 kor 2 teljesítendő feladatot kap hősünk, karaktertől függően. Ezeket érdemes teljesíteni, mert bizony büntetés jár érte ha nem cselekszünk időben, és csak a napot a lopjuk, mert előbb utóbb lecsap a törvény ökle, és kalodába zárhatnak vagy a Végítélet Vermébe vethetnek bennünket, ami finoman szólva sem tesz jót az egészségünknek, igen, itt már nem vagyunk hallhatatlanok.

Cél:
Már a játék elején megtudhatjuk mi is a célja a karakterünknek, így nem válik értelmetlenné, a győzelem hajhászása. Azoknak, akik pedig elérik eme nemes kitűzést, sem kell kétségbeesniük, mert kaland így is bőven marad még, új királyságok alapítása, vagy akár a “szabad játék”.  Összességben, egy újabb remek darabok kaptunk, picit megfűszerezve újdonságokkal, nem csak lányoknak!

  
Iktatva: Lányos - Csajos Címkék: , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012