0

Farmer Simulator 2011 tapasztald meg egy modern gazda életét

Hát igen, jól olvassátok a címet, most bizony mindenki, ki próbálhatja magát mint, mezőgazdasági munkás. Na jó természetesen többről van szó, mint krumpliszedésről, és kapálásról.

A játék a lényege, hogy kezdő gazdaként, kapunk, egy termőföldet, egy tanyát, és némi kezdőtőkét. Minden alap eszközt biztosítanak a játék elején, ami szükséges ahhoz, hogy eltudjuk látni a tanyát, illetve, hogy pénzt is tudjunk keresni. Tehát van egy traktorunk, és a hozzá tartozó eszközök, mint az eke, vagy éppen a pótkocsi, amivel majd eltudjuk szállítani a búzát, ha éppenséggel azt ültettünk. Természetesen jár egy kombájn is, hogy minden rendben legyen. A játék során, természetesen nem csak búzát termeszthetünk, de lehet kukoricát és árpát is. Hogy lesz ebből pénz? Az összegyűjtött takarmányt, eladhatjuk a térképen jelzett átvevő helyeken, figyelni kell a tőzsdére is mert az áruk bizony folyamatosan változik, így nem mindegy mit ültetünk el. Ez mind szép és jó, de egyedül nem fogjuk bírni, hogy mindent mi csináljunk, erre is gondoltak a fejlesztők, ugyanis fogadhatunk munkásokat, akik megművelik a földet. Azonban vigyázni kell rájuk, mert, nem éppen józan életűek, vagy csak a készítők nem írták meg rendesen a mesterséges intelligenciájukat. A járműparkra sem lehet panaszunk, a legkülönfélébb traktorokat, betakarítógépeket, pótkocsikat vehetjük, meg.

Aki érez magában egy kis kedvet, hogy kipróbálja milyen is egy farm élete, most megteheti. Ez a számítógépes játék egy igazi farmer szimulátor, hosszú órákra képes az embert a képernyő elé szegezni.

  
Iktatva: Szimulátor Címkék: , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012