0

Machinarium robot szerelem kalandjátékba bújtatva

Ma egy igazán kedves kalandjátékot szeretnék bemutatni, a cseh fejlesztésű Machinariumot. A játék saját pénzből készült, ez meg is látszik rajta, a fejlesztők mertek, szabadon, és kreatívan gondolkodni.

Már az első pillantásra magával ragad a játék hangulata, és a látványa is. Egy nagyon szerethető kis robottal ismerkedhetünk meg, akitől elszakították a szerelmét a többi korrupt, és gonosz robot, minket pedig egy roncstelepre száműztek. A feladatunk pedig nem más, mint visszajutni a városunkba, megtalálni a párunkat, és a rossz fiúkat is meg kell büntetni valahogyan. A játék point and click stílust képviseli a kalandjátékok világában, de ebben az esetben most nem a pixelvadászatra kell gondolni. Az elénk gördített logikai feladatok nagyon változatosak, és olykor nagyon viccesek is. A játéknak van egy hangulata, amiben nagyon erős, és megmondom őszintén ez nem mindig vidám. Lepusztult környezet, komor zene, és hangok várnak bennünket. A grafika pedig, valami hihetetlen, mint egy festmény, gyönyörűen megrajzolt, és kidolgozott.

A fejlesztők voltak annyira rendesek, hogy tudták lesznek olyan, nehezebb logikai feladatok amiket, nem lesz egyszerű megoldani. Ilyenkor előhívhatjuk a játékba épített segítséget, hogy ne a neten kelljen bogarászni. Ezt is humorosan oldották meg, egy könyvbe zárták a megoldást, melyet egy arcade- os jellegű, egyszerű, de olykor nagyon idegesítő játékkal tudjuk csak feloldani. Itt sem konkrét példákra kell gondolni, hanem egyszerű rajzokra melyek, segítenek majd tovább gondolni a lehetőségeiteken.


Én nagyon megszerettem ezt a kaland játékot, csak egy dolgot bántam, hogy viszonylag rövid, és egy este alatt megoldható, minden esetre bízom benne, hogy a fejlesztők, még előállnak hasonló pc játékkal.

  
Iktatva: Kaland Címkék: , , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012