0

Mafia II egy újabb gengszter történet kezdete

Talán még sokan emlékeztek a Mafia első részére, mikor taxisofőrként, egy csapásra, a legmenőbb gengszterek lehettünk, már a játék végigjátszásával, tudtam, vagy is inkább reméltem, hogy lesz folytatása, arra viszont nem gondoltam, hogy erre 8 évet kell várni. Most viszont itt a Mafia második része, új karakterekkel, új sztoryval, és egy új várossal.

A történet szerint Vito Scaletta bőrébe bújhatunk, aki 1925-ben született, Szicíliában majd a közelgő, háború, és a Duce, hatalma elől, Amerikába menekülnek, hogy szerencsét próbáljanak. Gyermekéveink nem a legjobban telnek, de egy barátra azért szert teszünk még pedig Joe személyében. Ám ahogy az lenni, szokott, egy piti kis rablás miatt, kapnak el minket, és máris a börtönben kötünk ki. Sok választásunk nincs, vagy a rácsok, és rabtársak vendég szeretetét kell élvezni, vagy mehetünk a frontra. Így hamar olasz honban találjunk magunkat. Itt sem maradunk sokáig, mert sebesülésünk miatt, haza is küldenek, valami plecsnivel a nyakunkban. És innen kezd igazán érdekes lenni a dolog.

Nah de legyen, most ennyi elég, a történetről. A játék során, nagyon sok érdekes, küldetéssel találkozhatunk, mindegyik változatos, és izgalmas. Szóval lesz alkalmunk bőven, hogy lövöldözzünk, szűk sikátorokban, húsfeldolgozó üzemekben, felhőkarcolókon, gyártelepeken. Természetes lesznek autós üldözések, és menekülések, jól kidolgozott karakterek, és akció akció hátán.

Összességében megint egy jó kis gengszteres játékot kapunk, a hangulata is megmaradt, a történet is jó, csak egy hibája van, hogy nagyon rövid lett a játék, talán majd a DLC-k dobnak rajta még pár óra játékélményt.

  
Iktatva: Lövöldözős Címkék: , , , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012