0

The Darkness II az akció művészete

Kezdjük az elején, a játék brutális, iszonyatos mennyiségű, ellenséget, szörnyet kell majd szétaprítanunk, a legkülönösebb fegyverekkel. Szóval annak aki imádja a hentelős játékokat, az eszetlen mennyiségű lövöldözést, és akciót, az most jól figyeljen!

A játék főhőse egy bizonyos Jackie Estacado, aki, aki az első rész óta már megbékélt a Sötétséggel, és azt kihasználva, gyorsan a maffia élére állt, így a második részben már egy kiforrott, mindent látott keresztapát kapunk. Ez mind szép és jó, de hol a bonyodalom, hát csupán csak annyi, hogy hasonló képességekkel megáldott emberek a Testvériség tagjai, illetve azok, akiknek anno keresztbe tett a főhősünk, mind a halálát kívánják. Semmitől sem rettennek vissza, már a játék elején egy merényletbe csöppenünk bele, ahol jobb belátásra szeretnének téríteni bennünket.

Elkerülhetetlen, hogy ezt szó nélkül hagyjuk, így megindul a játék főszála, azaz a bosszúhadjárat. A fejlesztők is kitettek magukért, a szokványos Rambok, akik kettő gépfegyverrel álltak ki az ellenséggel szembe, már a múlté. Itt egyszerre négyet is irányíthatunk, egy pisztoly, egy gépfegyver, és kettő démoni csápot, felváltva, vagy egyszerre, ahogy csak kedvünk tartja. És a játékmenet itt még nem áll meg, az lövöldözésért, öldöklésért, bizony tapasztalati pontokat kapunk, melyek beválthatunk extra képességekre. A játék világ annyira, szabad, hogy míg gépfegyverünkkel, a golyót szórjuk az ellen nyakába, addig a csápjainkat használva, kitéphetjük a mellettünk álló kisbusz ajtaját melyet akár pajzsként is használhatunk, vagy ha kedvünk tartja akkor embert is szeletelhetünk ha éppen egy jól irányzott dobással eltaláljuk a rossz fiúkat.

Ebben a játékban minden benne, van ahhoz, hogy az adrenalin szintünk az egekben legyen, fegyverek, véres lövöldözések, akció mámor, hatalmas csaták, és egy csipetnyi horror.

  
Iktatva: Lövöldözős Címkék: , , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012