0

Battlefield 3 az akció játékok újabb gyöngyszeme

DICE gondozásában új háborús játék jelent meg. A Battlefield második része óta sok idő telt el, de azt hiszem megérte várakozni, mert egy igazán ütős játékot kaptunk.

A fejlesztők felismerték, hogy valamit lépni kell az ügyben, hogy kivehessék a részüket, a háborús pc játékok palettáján, főleg mióta a Call of Duty sorozat így erőre kapott. Teljesen átszabták a megszokott játékmenetet, kaptunk egy nagyon jó single player módot, ahol rögtön egy izgalmas történetbe csöppenhetünk. A téma már évek óta adott, terroristák, afganisztáni hadszíntér, mérges emberek akik valamilyen szláv nyelven kiabálnak, hát itt is valami hasonlóra számíthatunk. Első bevetésünk egyből a New York-i metróba kalauzol minket, ahol néhány símaszkos fickót kell ártalmatlanítanunk. Ezek után szépen sorba kapjuk a veszélyes feladatokat, a játék egy adrenalinbomba, Iránban lövöldözhetünk a rossz fiúkra, majd hatalmas harcszíntereken csaphatunk össze tankokkal, helikopterekkel, repülőkkel, atombomba, földrengés, rengeteg fegyver és jármű, vár ránk.

Az igazi izgalom még csak ez után jön, ott van még a kooperatív mód, ahol egy barátunkkal együtt téríthetjük jobb belátásra a terroristákra, összesen hat pályán. De jöjjön a lényeg, talán az egyik legizgalmasabb játékmenet, a multiplayer, innen már nem fogunk egy könnyen szabadulni. Három fajta játékban vehetünk részt TDM, Rush, Conquest, egyszerre pedig 64-en lehetünk a pályán, ami szép kis lövöldözésre ad majd okot, járművek tömkelege vár majd bennünket, hogy odapirítsunk a másiknak.

Azt tudnám mondani, zárásként, hogy a játék, tökéletes, igaz vannak még hiányosságai, de az akció, és a vizuális élmény kárpótol majdt ezt garantálhatom mindenkinek.

  
Iktatva: Háborús Címkék: , , , , , , ,

További olvasnivaló

Csatlakozz a beszélgetéshez!
PC játékok 2012